A hétvégén két napos országúti kerékpárversenyen szerepeltek a Veloroom-Kecskeméti Első Sor bringásai Debrecenben.

A nagy hagyományokkal bíró Hajdú-Főnix Kupa sajátossága, hogy két nap alatt, három teljesen különböző versenyszámban mérik össze erejüket és gyorsaságukat az országúti kerékpárosok. A közel kettőszáz fős mezőnynek szombaton egyéni indításos időfutam és egy rövid körpályán zajló sprintverseny (kritérium) volt a penzum. Vasárnap egy klasszikus mezőnyverseny következett, kint a szeles Hortobágyon.
A Kiskunsághoz hasonló földrajzi adottságok miatt – nagy szél, hosszú sík egyenesek, változó minőségű útburkolat – hazai pályán érezték magukat a kecskeméti kerósok, ami az eredményekben is megmutatkozott. Számos értékes pontszerző hely mellett mindhárom színű éremből sikerült hazahozniuk egyet-egyet. Továbbá az U17-es kategóriában Hakk Bencének ,a Katona József Gimnázium tanulójának, olyan jó sikerült a bemutatkozás – összetettben hatodik lett -, hogy a meghívták a legnagyobb csehországi utánpótlás versenyre, ahol a magyar válogatott színeiben állhat rajthoz.

A Veloroom-Kecskeméti ES dobogósai: I. szakasz, 10,6 km időfutam: 3. Zsámboki György (U19). II. szakasz, mezőny verseny: 1. Mészáros Máté (felnőtt). Összetett: 2. Zsámboki György.

forrás: baon.hu