Díjkiosztót tartott a Magyar Kerékpáros Szövetség országúti szakága, ahol a 2016-os évben kiemelkedő eredményeket elért versenyzőket és csapatokat díjazták.

A Veloroom-Kecskeméti Első Sor kerékpárosai csak pár éve szerepelnek ismét a szövetség által szervezett országúti versenyeken, de már három fővel képviselték Kecskemétet az ünnepségen.
A KES-ből elismerést kapott: Csorba Lázár, a csapat egyik legfiatalabb tagja, aki az U13-as korosztályban a magyar ranglista 3. helyén végzett. Minkó Roland, aki szintén 3. lett a magyar ranglistán, de ő az U19-es korosztályban. Valamint Sáfár Tamás, a kecskeméti csapat edzője. Őt az eredményes utánpótlás nevelő munkájáért díjazták.

– Már nagyban folyik a csapat felkészülése a 2017-es versenyidényre. Körülbelül egy hónap múlva kezdődnek a megmérettetések és még rengeteg a tennivaló. Válogatott edzőtáborok, tesztversenyek és edzések várnak ránk. Az év elején öt kerékpárosunk került be a különböző utánpótlás válogatottak keretébe, ami nagy megtiszteltetés, de hatalmas felelősség is. Igyekszünk megfelelni – mondta Sáfár Tamás.

forrás: baon.hu