Az elmúlt hétvégén kettő napos nemzetközi országúti versenyen vettek részt a Veloroom-Kecskeméti Első Sor SE bringásai. A kecskeméti csapat szinte az összes férfi kategóriában indított bringást, akik vagy a dobogón de  minimum az élmezőnyben végeztek.

A mostoha időjárási körülmények ellenére is létszámrekordot döntött a verseny, ahol a szokásos utánpótlás és felnőtt korcsoportokon kívül az egyetemisták és főiskolások számára kiírt külön kategóriákba is lehetett nevezni, mivel a Hajdú Kupa futamainak keretében került sor a MEFOB (Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság) versenyeire is.

A kecskeméti csapat szinte az összes férfi kategóriában indított bringást, akik vagy a dobogón de  minimum az élmezőnyben végeztek!

A hajdúsági síkságon nagyon otthonosan mozogtak a srácok, bele tudtak szólni a verseny ritmusába és végelszámolásnál is ott voltak, mind az időfutamban, mind pedig a mezőnyversenyben .De nem pihenhetünk, hiszen Hakk Bence, az U19 magyar válogatott tagjaként, a hétvégén már a szerbiai Újvidéken versenyez. A többiek itthon folytatják a munkát, mert a június az országos bajnokságokról fog szólni  – összegzett Sáfár Tamás edző.

Részletes eredmények:

Csorba Lázár U15 
időfutam 6. helyezés
mezőnyverseny 5. helyezés
összetett : 6.helyezés

Gulyás Máté U17
mezőnyverseny 2. helyezés

Hakk Bence U19
időfutam 3. helyezés
mezőnyverseny 3. helyezés
összetett : 3. helyezés

Minkó Roland U19
időfutam 5. helyezés
összetett: 5. helyezés

Haskó Tamás amatőr
időfutam 6. helyezés
összetett 5. helyezés

MEFOB eredmények:

Lakihegyi Ferenc – Kecskeméti Főiskola
mezőnyverseny 4. helyezés

Antal Lajos Balázs – Kecskeméti Főiskola
mezőnyverseny 5. helyezés