Kecskemét városa ebben az évben ünnepeli fennállásának 650 éves évfordulóját. A nagy eseményről minden intézmény, szervezet igyekszik megemlékezni. A Piroska Szörp Kecskeméti Első Sor Egyesület vasárnap egy formabontó kerékpáros kihívást szervezett.

A „650 Árkon-bokron kerékpáros tájékozódási túra”, Kecskemét közigazgatási határán kanyarog végig, a jelentkezők két távon, 100 kilométer, illetve 50 kilométeren indulhatnak.
Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy  közel százan jelentkeztek a megmérettetésre. A nagyszámú kecskeméti induló mellett az ország számos városából Miskolctól Budapesten át Szekszárdig kerékpárra pattannak, hogy a novemberi kiszámíthatatlan időjárás és az változó útviszonyok (homok, aszfalt, murva, erdei utak) ellenére kipróbálják állóképességüket.

forrás: hiros.hu