Negyedik alkalommal vágnak neki a télidőben is aktív bringások, hogy két keréken hódítsák meg a Kiskunságot, megvívjanak hóval, széllel, esővel, sárral, homokkal, aszfalttal és murvával. Hogy ezen akadályozó (versenynehezítő) elemekből melyik, milyen arányban várja a Winter Kúp zárófutamául is szolgáló megmérettetés résztvevőit, az majd csak február 24-én, vasárnap derül ki. És épp ez adja neki a sava-borsát!

Ismét különleges lehetőséggel szeretnénk meglepni a vállalkozó kedvű kerékpárosokat. Különleges, mert útvonal nagyrészt a Kiskunsági Nemzeti Park érintetlen területén halad keresztül, ahol ráadásul csak ebben az időszakban lehetséges kerékpárral közlekedni! Különleges, mert nagyon közel van Kecskeméthez, mégis nagyon kevesen ismerik igazán. Különleges, mert  bringás esemény nyomvonala nagyon ritkán vezet ennyire különböző útburkolati viszonyok között. Homok, föld, aszfalt, sár,  hó?, erdei ösvény, dimbek-dombok tarkítják az útvonalat.

Rendező: Kecskeméti Első Sor SE és a Veloroom kerékpárbolt

Időpont: 2019. 02. 24. (vasárnap), esőnap nincs

Helyszín: a Kiskunság „vadregényes tája”

Versenyközpont: Kerekegyházi Sportpálya (Kerekegyháza, Dózsa György út)

Rajt: lassúrajt 10:00 órakor a Kerekegyházi Sportpálya elől

Útvonal: körülbelül 60 km változó terepviszonyok között (aszfaltút, földút, homokbucka, várhatóan több ellenőrző-és melegedő ponttal színesítve) a végleges útvonal még egyeztetés alatt, a nyomvonalról nyomtatott térkép és letölthető fájl is készül

Cél: a Kerekegyházi Sportpálya

Limitidő: 5 óra

Nevezés: a nevezési díj, előnevezés esetén 4000 Ft, amit a Kecskeméti Első Sor SE bankszámlájára kell utalni, 2019. február 21. 24 óráig. A közleményben az induló nevét tüntessék fel!

Bankszámlaszám:10401165-50526775-57661002

Helyszíni nevezés esetén a nevezési díj 5000 Ft.

Nevezni 8:45 – 9:45 óra között lehet a versenyközpontban!

A nevezési díj a következőket tartalmazza:

  • indulási jogot az eseményen
  • High5 energiapótlást
  • egyedi rajtszámot és elismerő oklevelet
  • jó hangulatot és egyedülálló útvonalat
  • kulturált öltözködési és fürdési lehetőséget
  • tésztapartyt a beérkezés után

Technikai tájékoztató: 9:50 órakor

Díjazás: minden teljesítő elismerő oklevélben részesül, a távot leggyorsabban teljesítő kerékpáros 5000 ft értékű kerékpáros csomagot állíthat össze  magának a Veloroom Kerékpárboltban. A távot leglassabban teljesítő kerékpáros lámpa szettet kap ajándékba.

A TÚRA EGYBEN A WINTER KÚP BEFEJEZŐ FORDULÓJA és DÍJÁTADÓJA IS!

Fontos tudnivalók:

  • a túrán mindenki a saját felelősségére indul
  • a túra útvonalán a szemetelni tilos, a szemetelés kizárást von maga után, a keletkező hulladéktól az ellenőrző pontokon szabadulj meg
  • a KRESZ betartása minden résztvevőnek kötelező
  • csak műszakilag kifogástalan állapotban lévő kerékpárral lehet indulni
  • tartalék belső gumi, pumpa és gumiszerelő készlet KÖTELEZŐ
  • sisak használata KÖTELEZŐ
  • teljesen feltöltött telefon mindenkinél legyen, GPS alapú térkép hatalmas segítség!!!
  • mindenkinél legyen megfelelő mennyiségű élelem és innivaló
  • kérünk mindenkit, hogy a saját fizikai állapotának megfelelően ossza be erejét, pihenjen az ellenőrző ponton
  • mindenkinél legyen működő első és hátsó lámpa
  • a rendezők minden résztvevőnek adnak térképet, amit az ellenőrző pontnál a kötelező pecsételtetni
  • 16 év alatti kerékpáros csak szülői kísértettel vehet részt a túrán

 

További információ: Veloroom Kerékpárbolt Szaküzlet és Szerviz 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 11.

 

Telefon: 76/613-914 ,E-mail

Sáfár Tamás 06 30 3139957  tamasafar@gmail.com