Gohér Mihály, a Szeleshát Birtok Kecskeméti ES kerékpárosa a világ egyik legnehezebb világkupa futamán, a belgiumi Gent-Wevelgem-en indul!

A hétvégén rendezik Belgiumba a rettegett kockaköves versenyek egyik nagy klasszikusát a Gent-Wevelgemet. Ezt a versenyt tavaly, az éppen regnáló világbajnok, a szlovák Peter Sagan nyerte meg.De a nagy nevek mellett, a világ U19-es kerékpáros élmezőnye is összeméri tudását, köztük a kecskeméti nevelésű Gohér Mihállyal!

fotó: Bak Ferenc

Nagy szüksége lesz Misinek a télen szerzett cyclocross tapasztalataira, amikor is megnyerte a magyar kupa összetettjét.Ugyanis ezeken a belga versenyeken mindig borítékolhatóak a mostoha körülmények: nagy szél, hideg, sokszor zuhogó eső, keskeny mezőgazdasági utak, éles kanyarok és kockakövekből kirakott, viszonylag rövid, ellenben nagyon meredek emelkedők!

Általában a mezőny fele ne is látja meg célvonalat, fel kell adnia a versenyt.A táv 120 km, a várható átlagsebesség 42 km/h! Misinek, így elsőre,  nem is lehet más a célja, mint hogy nyeregben maradjon és értékelhetően befejezze a versenyt a magyar válogatott színeiben!

Hajrá Misi!