Nagyon megtisztelő volt, hogy a 2018-as idényben, egy országosan ismert brand, a Piroska Szörp látott bennünk fantáziát és felvállalta egy évig a névadó szponzori státuszt! 2019-es idényben egy prémium borászat, a SZELESHÁT BIRTOK  vállalta ugyanezt! Változik az arculatunk és új színekben igyekszünk majd rászolgálni a megtisztelő bizalomra!

De miért pont Szeleshát a neve? Hol található? Miért pont a kerékpársport?

A birtok nevét a dombot mindig simogató keleti szélről kapta. A széljárás oka a völgység hűvös és az alföld száraz, meleg légtömegeinek folytonos cserélődése.

A Szelesháti „terroir” a korábban jól ismert és büszke Szekszárdi borvidék közepén helyezkedik el, ami 25km hosszan terül el a Duna nyugati oldalán, Budapesttől délre, 140-165km távolságra.  A történelem óriási hatással volt az itt élő emberekre. Kétezer évre visszamenőleg a kezdetekben a kelták foglalkoztak itt szőlőtermesztéssel, borkészítéssel. Az első írásos Semlékek a Római időkből származnak amikor, a Római hadiút (Limes), éppen a szőlőhegyünk alatt futott és jelentette a birodalom keleti határát.  A bortermelés folyamatos volt a középkorban. Bencés szerzetesek dolgoztak a szőlőkben és még a török hódoltság idejében is ez volt az egyik fő bevételi forrása a helyi lakosoknak. Később a Habsburgok vették át a szőlőbirtokokat, és ennek bevételeiből a híres Bécsi akadémia, a „Collegium Theresianum” működését finanszírozta. A múlt évszázadban zajló két világháború mindent felforgatott. A szőlőbirtokok kicsi parcellákra darabolódtak fel és a terület tulajdonjoga is változott legalább 6-7 alkalommal. A második világháború ideje alatt, még a filoxéra vész előtt ültetett utolsó szőlőtőkék is kipusztultak, melyeket egész odáig vegyszerekkel védtek. 1946-ban a német származású  bortermelők zömét kitelepítették Németországba, és a nagy történelmi múlt majdnem feledésbe merült. Egyedül a borospincék hatalmas száma őrzi és emlékeztet bennünket.

A birtok kizárólag családi tulajdonban van. Területe 55 hektár, amelyből jelenleg 40 hektár a szőlő. Az elmúlt 15 évben ezen kiváló terület újraegyesítése zajlik…

A tulajdonosok  életében kiemelkedően fontos szerepet játszik  a sport, a rendszeres testmozgás és a kerékpározás.   Gyorsan megtaláltuk a közös témát:)

 

további  részletek:  http://szeleshat.hu/