A legjobbnak járó „sárga trikót” szerezte meg Radics Milán, a Kecskeméti Első Sor SE bringása, a 8. alkalommal megrendezett „Talents of Belgrade” nemzetközi utánpótlás kerékpárversenyen.

A június 4-5-én megrendezett többszakaszos serdülő versenyen nagyon erős mezőny gyűlt össze. Többek között jelen volt a román válogatott, kettő bolgár sor és a sok hazai csapat mellett négy magyar csapat is (DKSI, Szenyor SZKSE, Szekszárd/KSI, Lotus/KES mix csapatok). A KES fiataljai, Dobai Dávid és Radics Milán, a pécsi Lotus Cycling Team versenyzőivel, Maros Andrással és Szántó Péterrel alkottak egy sort és igazi csapatot. Összesen 19 egyesület vagy nemzeti válogatott  állt a rajtvonalhoz, több mint 70 versenyzővel!

Sáfár Tamás, a csapat vezetője számolt be részletesen az eseményekről:

A verseny egy 4 km-es egyéni időfutammal kezdődött a belvárosban. Itt versenyzőink a mezőny első felében végeztek (Radics (9.), Dobai (22.), Maros (27.), Szántó (32.). A legjobb magyar ezen a szakaszon Gangl Bence (Szenyor SZKSE) volt, aki a 7. helyet szerezte meg.

Dobai és Radics húzza a sort az elmenésre. Minkó Roland súgja a tutit a srácoknak:)

 

Délután ezen a pályán rendeztek a sík mezőnyversenyt, ahol már 60 km volt a táv. Versenyzőink végig nagyon aktívak voltak, folyamatosan a mezőny elején helyezkedtek. Rengeteg szökési kísérletben voltak benne, illetve az utolsó 5 körben – amikor 2 szerb ellépett – akkor mi üldöztük csak a szökevényeket. Látva a főmezőny inaktívitását, stratégiát váltva csak a sprintre készültünk. Dobai próbált felvezetni Radicsnak, de a patkára szorították, fékeznie kellett. Radics lánca az utolsó 40 méteren leesett, így ő is csak a kormányt tudta püfölni mérgében. A befutón még így is szép eredmény született! Mind a 4 versenyzőnk a TOP20-ban zárt. Radics megismételte a délelőtti szereplését, 9. lett, Dobai a 11. Szántó 16., Maros a 19. helyen jött meg a 45 fős főmezőnnyel. A többi versenyző már külön idővel ért célba.

A képen: Radics Milán, Dobai Dávid, Szántó Péter, Maros András

Vasárnap jött a király szakasz, ahol egy 6 km-es hegyi körpályán kellett eldönteni a végleges sorrendet. A pálya egy parkban volt, viszonylag keskeny úton, egy centiméter vízszintes rész nélkül. A szakasz nehézségéről mindent elmond, hogy összesen 29-en tudták értékelhetően befejezni a versenyt.

Az első körben egy bolgár és egy szerb versenyző támadott és távolodott el a mezőnytől. Az előnyüket szépen növelték a 2. körig, amikor Radics Milán elindult utánuk, aki szintén sikeresen elszakadt a mezőnytől. A 3. körben Milán még 1’25″re követte az elmenést, majd a 4. körben már csak 41″ volt a hátrány. Itt indul utánuk Maros, aki szintén elszakadt a mezőnytől, a mosonmagyaróvári Hancz Tamással. Az 5. körre már csak a bolgár kerékpáros volt elől, akit Milán követett 10″-re, majd miután felért, a kör legmeredekebb részén leszakította, az összetett győzelemre is esélyes ellenfelét. A mezőnyt Dobai és Szántó fogta, hogy biztos legyen az elől tekerő csapattársak sikere. A 8. körre Milán előnye megközelítette a másfél percet is, a második előtt. A főmezőny ekkor már messze leszakadt, több mint 3 perces hátrányban volt.Maros közben eléhezett és visszaszakadt, de küzdött tovább. Sajnos Dobai pedig az egyik kanyarban túlvállalta magát  és elesett. Elszántságát jól mutatja, hogy több sebből vérezve ugyan, de folytatta a versenyt! Ekkor már Radics egyértelműen a „sárga trikóért” ment!  Az utolsó kört Milán 1’09” előnnyel kezdte meg! Sajnos az utolsó körben, „megmagyarázhatatlan” módon, a bolgár versenyző ledolgozta a hátrányát és megnyerte a szakaszt.

Az összetett győzelemért járó sárga trikó viszont Radics Milánra került! Az egy évvel fiatalabbak külön versenyét Hancz Tamás (Szenyor SZKSE) nyerte! Csapatok között pedig a Lotus Cycling Kecskeméti ES mix csapata a 3. helyet szerezte meg.

Az összetett dobogósai:

1. RADICS Milan LOTUS CT/ KES – Hungary 3:58:32
2  POPOV Vasil PEČENEGI – Bulgaria            3:58:42
3  STOLIĆ Mihajlo S-TEAM  Sombor-Szerbia  4:01:43

Nagyon jó hangulatban telt a hazafelé vezető út, de már a következő hétvégén rendezendő Hegyi Országos Bajnokság is többször szóba került. Céljaink vannak ott is:)

 

Hajrá KES!