Áprilisban bronzérmes lett a Hegyi OB felnőtt mezőnyében, májusban pedig a nemzeti válogatott tagjaként áll rajthoz a legnagyobb magyar kerékpárversenyen, az UCI 2.1-es kategóriájú Tour de Hongrien. Bár Hrenkó Norbi nevét egyelőre többen ismerik Toszkánában, mint Kecskeméten, ez nem tart sokáig. Egyrészt, mert most bemutatjuk, másrészt, mert az eredményei egyre ismertebbé teszik.

fotó :Vanik Zoltán

Amikor a kecskeméti U23-as sor tagjaként Hrenkó Nobert a felnőttek dobogóján állt, már sejthető volt, hogy a fiatal országúti kerékpáros hamarosan válogatott mezt ölthet magára. Mára kiderült, ez nem csak álom. Norbi a válogatott tagjaként ott lesz május a május 12-én rajtoló a Tour de Hongrien.

Ki ez a srác, aki a nyári szüneteket egy lakókocsiban tölti Tokajban, hogy nyíregyházi bringásként minden nap hegyet mászhasson, aki Olaszországban beleszagolt a profi légkörbe, majd a az MKB Cycling Team tagjaként a városunk jóhírét is erősíti?

Norbi 2000-ben született Nyíregyházán. Futott, duatlonozott, Kyokushin karatéban a barna övig jutott, az összes többi szabadidejében pedig tekert. A cross mellett a monti volt a nagy szerelem, már 13 évesen járta édesapjáékkal a Zemplén emelkedőit. Bár eleinte még volt, hogy az apa nagy teherbírású kutyapórázon húzta fel fiát az emelkedőre, amikor az megrogyott, a dolog nem sokáig tartott. Norbi gyorsan túlnőtt a felnőtteken, akik mögött addig tekert.

–  Apa a Nyíregyházi Kerékpáros Sport Egyesület master versenyzője volt. Ebbe a klubba kerültem be 17 évesen, és kezdtem országúton versenyezni. Nem volt csapattársam a korosztályomban, így magányos farkasként nyertem a versenyeket. Mindig tudtam, kire kell rakni a kereket, miközben betartottam edzőm, Solymosi János instrukcióit. (Solymosi János az NYKSE elnöke és a V4 kerékpárversenyek magyarországi vezérigazgatója – a szerk.)

Amikor 2019-ben Időfutam Magyar Bajnok lett (25 év után bajnoki címet szerezve szülővárosának, majd a mezőny OB-n második helyen végzett, a nagy teherbírású és elszánt kerékpáros 2020-ban Olaszországban folytatta.

– Az edzőmmel már tervezgettük, hogy nagy előrelépés lenne külföldön versenyezni, de kellettek hozzá az eredmények. Amikor aztán jöttek, Stubán Ferenc, a Team Novak csapatigazgatója segített kijutni Olaszországba. Toszkánába, Lucca városába költöztem, és a Team Tripetetolo U23-as sorában folytattam.

Sajnos az olasz meló csak egy évig tartott, mert jött a COVID-járány, de ez az időszak is nagyon sokat hozzátett a formájához. Ehhez persze az is kellett, hogy minden idejét a bringán töltse, és ezresével gyűjtse a szinteket.

– Egyetlen egyszer fürödtem a tengerben annak ellenére, hogy nagyon sokat edzettem a tengerparton és környékén. Olaszországban napi 1500-1600 méter szintet mindig tudtam menni, így jött össze a tavalyi évben 26000 kilométer táv, és 400000 méter szint. Tizenkét versenyen vettem részt, míg kint voltam. Nagyon kemény volt mind, nem csak a hegyek, de a kamikáze olasz bringások miatt is, akik miatt nagyon sokat tanultam és tapasztaltam, amit itthon a mezőnyben fel tudok használni.

A koronavírus miatt sok csapat megszűnt, az olaszok próbálták inkább felkarolni a nemzeti tehetségeket, így a külföldieket elengedték. Norbi is hazatért. Abban az évben, elsőéves U23-asként negyedik lett a mezőny OB-n, TOP10-ben végzett az ELIT kategóriában Mádon, majd jött az MKB Cycling Team felkérése. Ugyanis Sáfár Tamás csapatigazgató, aki a Kecskeméti Első Sor utánpótlás bringásaival évek óta kiváló eredményeket ér el, új, egyedülálló projektbe fogott.

– Az edzőm már tavaly is emlegette, hogy hamarosan létrejön az MKB Cycling Team, egy igen erős U23-as sort raknak össze, ahol magyar fiatalokra építenek, nekem is lenne ott helyem. Elsőre nem tudtam, mit gondoljak. Olaszországhoz képest visszalépésnek tűnt a dolog, de amikor megtudtam, kikkel leszek egy csapatban, és kiderült, milyen a technikai háttér áll rendelkezésre, éreztem, hogy jó helyre kerülök. Azt hiszem, meg is háláltam a bizalmat, amikor harmadik lettem a Hegyi OB-n.

Az MKB Cycling Team “húzza a sort” a Hegyi Országos Bajnokságon fotó: Vanik Zoltán

Hogy Norbi jó választás volt, nem csak a bronz bizonyítja. A nemzeti válogatott színeiben ott lesz május 12-én, a Tour de Hongrie rajtjánál, hogy teljesítményével Magyarországnak, Nyíregyházának és Kecskemétnek is hírét vigye a világba. Hozzáállását ismerve, ezzel nem is lesz gond. Akár rá építik a taktikát, akár segítőként számítanak rá, mindent megtesz a legjobb eredményért.

forrás: tourdehongrie.hu

– Elég melós gyerek vagyok, szeretek keményen dolgozni. Mindig odarakom magam, még egy sima, magányos edzésen is. Ebben segít az, hogy nyaranta elvonulok Tokajba, ahol a kempingben, egy lakókocsiban töltöm a nyarat. Amellett, hogy rengeteget tekerek a Zemplénben, sokat evezek is a Tiszán. Mindent megteszek, hogy jöjjenek az eredmények, minél hamarabb feljebb kell lépnem, eredményt kell hoznom egy-egy komoly versenyen.A Tour de Hongrie-n mindent meg fogok tenni, hogy a nemzeti válogatottunk jól szerepeljen és Dér Zsolt szövetségi kapitány bizalmát is megháláljam! Így aztán nem csak a csapat, hanem magam miatt is fontos, hogy minél előbb előrelépjek. Persze az is benne van, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretnénk (lásd a rövid olasz időszak, mely nem rajtam múlott). Ezért is fontos, hogy bár kemény idény áll előttem, idén bepótlom a Olaszország miatt kihagyott érettségit, és megszerzem a jogosítványt is.

A verseny hivatalos oldala: https://www.tourdehongrie.hu/

Hajrá magyarok, hajrá Norbi!