Három verseny, öt érem. Orosz Bálint, Szöllőssy Ádám, Hajagos István arannyal, Wermeser Zsombor és Dobai Dávid pedig ezüsttel gyarapította az éremgyűjteményünket hétvégén.

A hétvégén a debreceni Veloparkba, egy igazán különleges helyszínre látogattunk. A rendkívül különleges, pillanatnyilag egyedülálló helyszínt egy zárt pályás kritériumversennyel nyitották meg, ahol Orosz Bálint 40 km/h-s átlagot hajtva „rajt-cél” győzelmet aratott a felnőttek között.

Miközben a Bálint Debrecenben vitézkedett, Wermeser Zsombor és a juniorok a tradicionális Péti Időfutamon vettek részt. A kecskeméti alapítású csapat fiataljai majdnem a teljes dobogót kibérelte: 1. Szöllőssy Ádám, 2. Dobai Dávid, akik 43 km/h körüli átlagot mentek a 20 kilométeren, és csak pár másodperc döntött köztük. Zsombor, a felnőttek között, a második helyet szerezte meg.

De nem csak az országúton zajlottak kemény csaták, hanem terepen is. A montisok közt Hajagos István a Zselic Maratonon húzta be az első helyet a Master 4 kategóriában.

– Bár a legfőbb célig, az országos bajnokságig még van két hónap, ez már a célegyenes, mely során több helyszínen szerepel az MKB Bank Cycling Team. A csapattal hétvégén ismét kilépünk a nemzetközi porondra. A junior magyar válogatott színeiben Erdős Gergely indul egy nagyon komoly cseh világkupán, a csapat pedig a szlovák kupafordulón vesz részt – mondta a következő versenyektől Sáfár Tamás csapaigazgató.