mottó : Amikor az alföldi Mohamed félve megy a hegyhez, de a végén azt mondja: KÉREK MÉG!

Edzőtábor Brac szigetén – Sutivan, 2019. március 7-13.

Hogy milyen az, amikor az alföldi ember elhatározza, hogy egy remek téli alapozás (terep+tornaterem+ futás+nappali, de nem kanapé, hanem görgő) lezárásaként végre ráveszi magát arra, hogy hegyen zárja az alapozást, és indítja az új évadot? És benevez a Kecskeméti Első Sor által szervezett edzőtáborba? Nem ám a masterképzőbe, ahol esetleg még a kerékpáros turizmus szókapcsolat is szerepel éttermes-sörözős-teraszos-fotózós megállásokkal, tájbangyönyörködéssel és nagy, szuszogós beszélgetésekkel. Hanem az edzőtáborba, ahol naponta kétszer mennek neki a hegynek, és (spoiler következik: 6 nap alatt mennek vagy 600 kilométert és több mit 11000 méter szintet), és két menet közti pihenőidő sem az alvásról szól.

Elsőre rémisztő a gondolat. Több ezer méter szintet menni, 8-10-12-14%-os falakat megmászni egy olyan embernek, aki a Kiskunságban 100 kilométer alatt nem megy 100 méter szintet? Szóval az első önrémítés után megbeszéli magával: meg lehet csinálni!

Aztán, amikor meggyőzi magát, jön a Hajas Tibi, és a vele való beszélgetés után kiderül, másodjára is rémisztő a gondolat. Sőt! Még annál is jobban!

De benevez, mert le akarja tesztelni magát, ha már egyszer végignyomta a telet (és még élvezte is a heti öt edzést).

És eljön az utazás napja, telnek a vidám órák, közelednek a hegyek, majd a kompon állva (egy jó fotót komponálva – gyenge szójátékot szülnek a közeledő szigeten meredező hegyormok) a tájat kémleli, és egyre izgatottabban várja, hogy megtudja, mire is képes.

A szigeten kanyargó-tekergő utak elég gyanúsak, ahogy folyamatosan kaptat felfelé az autó, de az elsőbálozó azzal nyugtatja magát, hogy ha egyszer a tetejére mennek, akkor:

  1. sokkal jobb a kilátás az alant elterülő tengerre
  2. fentről már csak lefelé kell gurulni (tegyük hozzá, hősünk kellően fáradt, és nyilván ijedős, ahhoz, hogy végiggondolja, hogy a legurulás után majd vissza is kell mászni.

Az első pontban megfogalmazott gondolat valóságtartalma még a képzeletét is felülmúlja! A tenger morajlása, Split éjszakai fényei, a pálmafák, a bőséges vacsora a vidám holnapot ígéri.

  1. nap – 2019. március 7.

És felkel első nap, kilép az erkélyre, a hatalmas, kéklő tengert nézve issza meg hajnali első kávéját, miközben a túloldalon magasodó csúcsokban gyönyörködik.

A reggeli bőséges, akár az első napra tervezett edzések és kilométerek száma. A napi penzum kb. 100, 70 délelőtt +30 délután megoszlásban. Az indulás után aztán gyorsan kiderül, a 2. pont részleges valóságtartalma: valóban lehet gurulni lefelé, egészen a tengerpartig. Nem is akárhogy, hiszen 12-14%-ot is lejt (ami, aztán visszafelé pontosan ugyanennyit emelkedik). Ráadásul az is kiderül, hogy a kiindulási pont nem mindennek a teteje.

Szóval le a partig padlóféken, a part mentén a hullámok simogatják a vállat, a sós víz illatával telik meg a tüdő és a szív, de mire mosolyra húzódna a száj, már el is indul a menet felfelé pálmafák szegélyezte főutcán. És innen már csak felfelé van. Meredeken, szuszogva, izzadva. A szervezet még nem pörgött fel, így aztán nehezen fogynak a méterek. Pedig az még csak a kezdet!

Idővel kiderül, ahhoz, hogy a sziget bármely szegletébe, bármilyen úton szeretnénk eljutni, bizony, ezt a szakaszt meg kell mászni! 9-10-12%, egy jó lejtőzés, hogy aztán a kanyar után újra 10-12%-os meredeken kapaszkodjon a csapat. 3,5 kilométer után jön az a pont, ahol el kell dönteni, merre tovább. Mire a bemelegedő szervezet oda feltornássza magát, az kemény feladat minden reggel, de amikor a „Tündék falvát” megpillantja az ember, minden fáradtság oda! Lenéz a hegyről, nézi a völgybe benyúló kékséget, a rajta himbálódzó kétárbócost, és feltöltődik annyira, hogy tövig nyomja a pedált.

Egymással és a szigettel ismerkedős, beszélgetős 70 kilométer volt a terv, így egy Sutivan-Pusisca-Nerezisca-Lozisca-Sutivan kör valósult meg. A szint: 1390 méter! Dolgozott ám a láb, feszültek az izmok, különösen hősünk (aki én vagyok, a magam hőse) szervezetét dolgoztatták meg a hegyek. Elfáradt, de a délelőttnek egy tanulsága mindenképp volt: MEG TUDOD CSINÁLNI! Megérte Tamásra hallgatni az edzések során, megérte megfogadni a tanácsait, és megérte itt lenni!

Hej, de milyen jól esett az ebéd! (Az étkezések – melyekért hála és köszönet illeti Beát – jólesőségéről és finomságáról nem is ejtenék több szót, mert mindig bőséges volt, mindig finom, és olyan sosem volt, hogy az ember ne kívánta volna a hegymászások után.)

Kis pihi, délután egy 30-as következett. Irány Milna, szint: 714 méter!

2 .nap

Sutivan-Sumartin-Splitska-Nerezisca-Sutivan. A táv 95 km, a szint 1634 méter.

Az főnöki eligazítás szerint az utánpótlásokra és a masterekre nem ugyanaz vonatkozott minden esetben, a fiatalok többet mentek, az idősebbek pedig kicsivel – de csak nagyon kicsivel – kevesebbet. Az első nap reggelén elhangzó „Masterek offolhatják” mondat csak az első nap reggelén volt biztató jellegű, mert a jól megalapozott szervezet nem akart kihagyni egy métert se a továbbiakban. Egyrészt, mert gyönyörű volt a táj, izgalmasak a meredekek és a lejtők, másrészt azt érezték a lábak, itt most minden megy! (Persze a maga tempójában, integetve az emelkedőkön elhúzó utánpótlás sporiknak. Akik mentek 130 kilit, 3000 szintet, és közben szedegették le a KOM-okat.

  1. nap

Délelőtt:

Megint Milna, egy „laza” harmincas, egy kis csavarral: egyéni indítású hegyi időfutam, felfelé! Szint: 686 méter.

Délután:

A Vidova Gora (melyre edzettük a combfeszítő izmokat a Nokecmec elnevezésű téli alapozón) tövében már jártunk. A Vidova a sziget legmagasabb pontja, 774 méter magas, de már a töve is jó magasan van! És a 3. nap délutánján megcéloztuk a tetőt, melyről annyi „rémtörténetet” hallottunk már. És ha megcéloztuk, meg is másztuk! 58 kilométer, 1361 méter szint. És fantasztikus kilátás, a mélyben az „Aranyszarv”-val. Hát, megérte!

  1. nap

Bol-Povlje

137 kilométer, így erre a napra csak egy menetet terveztünk. Volt benne pihentető kávé, frissítő sör, gigatáblás rizsescsoki. A nap végére meg hatalmas, de rendkívül jóleső fáradtság. Gyönyörű tájak, az izmok szokták a kemény hegymeneteket, gond egy szál se! Ezért aztán kár volt izgulni, ezért aztán érdemes volt egész télen dolgozni!

  1. nap

És eljött a nap, amikor a reggeli után nem indult semerre a társaság. Pihenődélelőtt. Séta a tengerparton, kikapcsolódás, regeneráció.

De akkor már úgy belejöttünk, hogy alig vártuk, hogy újra nyeregbe pattanhassunk ebéd után! (Itt egy kis költői túlzással élt a sorok írója!)

De megérte! Mert a délutáni 61 kilométer, 1396 szint, mely a Vidova tövéhez és onnan, a hegyen átbukva a túloldalon kanyargó panorámaút megmászását eredményezte, a legnagyobb élményt hozta! Egy rettentő hosszan kanyargó út a hatalmas hegy oldalában, melyről minden pillanatban látszik a mélyben elterülő tenger… ilyen, valószínűleg nincs máshol a világban! És csak a miénk volt, ugyanis még nem adták át a forgalomnak.

  1. nap

Levezetés. 68 kilométer, 1650 méter szint, városnézés, sörözgetés, beszélgetés, lazulás és feltöltődés. Ez a nap termelte a legkevesebb kilométert, de az tartott leghosszabb ideig. Kiváló volt az eddigiek átgondolására, érezte az ember, hogyan épül be a heti munka, jókat beszélgetett a kispajtásokkal, és érezte, annyira nincs kedve itt hagyni a szigetet, mint amennyire nem mert ide eljönni.

P.S. A lüktető halánték, a szembe csorgó izzadtság marása, a feszülő izmok visítása, az égbe szökő pulzus rémisztő látványa a kijelzőn, mind nagyon könnyen feledhető, már a csomagoláskor a múlt ködébe veszett. És jól is van ez így, mert kell a hely az élményeknek, melyekből annyi volt, hogy kitart a következő tavaszi edzőtáborig. Az izom, az agy, a szív nem felejt!

 

bÍrta: Csenki Csaba, egy remek master bringás csapat boldog tagja, és egy utánpótlás kerékpáros srác büszke édesapja