Szemétszedési akcióra várta a kecskeméti kerékpárosokat csütörtökön a Szeleshát Birtok Kecskeméti ES országúti kerékpáros csapata és a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete. Jöttek is szép számmal. Közel negyven bringás ragadott zsákot, és tisztította meg a Ladánybenei út mellett futó kerékpárút környékét.

A kecskeméti kerékpárosok ezzel a nemes cselekedettel csatlakoztak a Magyar Közút „Jobb, ha el sem dobod!” akciójához, és a kultikus, legtöbbjük által napi rendszerességgel használt Ladánybenei út mentén összeszedték az eldobált hulladékot. Ezzel nem csak példát mutattak, összefogást teremtettek, hanem felhívták a figyelmet arra, hogy

június 16-án (vasárnap) Kecskemétről indul a Tour De Hongrie 2019 utolsó szakasza.

 

A szervezést és a folyadékpótlást (ami, ugye, rendkívül fontos, ezt tudja minden kerékpáros) Sáfár Tamás és a Szeleshát Birtok Kecskeméti ES vállalta fel, Barna Imre és a Kecskeméti Kerékpárosklub területi szervezete vállalta fel, a zsákokat és az összegyűjtött szemét elszállítását pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vállalta fel.

 

A közel negyven bringás a Tesco-körforgónál gyülekezett. Általában innen indulnak edzésre, baráti tekerésekre, különféle túrákra, és jutnak el Ménteleken keresztül Lajosmizsére, Kunbaracsra, Kunadacsra, Kerekegyházára, vagy Ladánybenét érintve gurulnak Tatárszentgyörgyre, Örkényre vagy épp Dabasra. Ám most teljesen más volt a cél: összegyűjteni a Ladánybenei kerékpárút mellett eldobált szemetet a benei úti új körforgalomig. Meg is történt, el is érték, túl is tolták kicsit, mert az élmezőny bőven túlment a célon.

 

Az arra járó autósok többen is dudálással, kedves mosollyal, feltartott ujjal jelezték, hogy vették az adást, tetszik nekik, amit a kerékpárosok a közlekedők, a környéken élők és a környezetért tesznek. Ha ők elmondják autós ismerőseiknek, máris egyre többen vannak, akik a bringásokat nem ellenségnek, hanem a közlekedés egyenjogú tagjának, pertnernek tekintik. És nem ledudálják, leszorítják az útról, hanem segítik őket.

 

A két órán át tartó akció után Sáfár Tamás a Kecskeméti Televízióba sietett, ahol Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterrel a június 16-án Kecskemétről rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyről beszélgettek:

 

Forrás: hiros.hu