A Kecskeméti Első Sor Egyesület ötödik alkalommal rendezett kerékpárversenyt Kecskemét belvárosában. Szeptember 22-én a pénzdíjas futamok mellett gyermek és utánpótlás futamokat is láthatott a közönség.

A Kecskeméti Első Sor Egyesület ötödik alkalommal rendezett kerékpárversenyt Kecskemét belvárosában. Olyan nagy sikere volt a Kecskeméti Katona József Színház szomszédságában megrendezett négy Kétkarikás Sprintversenyek, hogy idén a szervezők gondoltak egy nagyot: legyen még nagyobb a kihívás, legyen még hosszabb és gyorsabb a pálya, legyen még nagyobb és látványosabb a mezőny.

 

Sáfár Tamás, a Szeleshát Birtok Kecskeméti ES elnöke elmondta: – Ötödik alkalommal rendezzük ezt a versenyt, de most kicsit tovább gondoltuk, most országos rendezvénnyé növeltük. Szerintem az országban egyedülálló, hogy ezen a különleges napon, a mobilitás hét utolsó napján egy országos kerékpárversenyt sikerült összehoznunk, és Kecskemét központjában sikerült egy nagyon jó nyomvonalat létrehoznunk. Egy 930 méteres pályát alakítottunk ki, a kecskeméti Katona József Színház utcájától a Batthyány utca-Dobó krt-Deák Ferenc tér-Lechner Ödön utca-Lestár tér vonalán így a nézők egy pillanatra sem maradhattak izgalmak nélkül. Alapvetően ehhez kellett egy városi akarat és sokat köszönhetünk az önkormányzatnak, hogy létrejöhetett ez a verseny. Már a délelőtt folyamán több mint száz versenyző nevezett. Minden aktív országúti kerékpáros csapat jelen van a programon.

A Hirös Város Bajnoka címért való versengés mellett az utánpótlás is összemérhette erejét. A hat és 12 év közötti gyermekek, valamint az U13, U15, és az U19-es korosztály futamait tekinthették meg a szurkolók.

A kecskemétiek közül Radics Milán szerepelt a legjobban, aki nagyon taktikus versenyzéssel megszerezte az U15-ös korosztály első helyét. Az U19-es korosztályban Csorba Bence a 2. lett, Csenki Csongor pedig a 4. helyen végzett, komoly küzdelemre késztetve a nagyobb erőt képviselő debreceni klubbot. A masterek között Hajagos István a 2. helyen végzett.

Eredmények:

U13

1. hely: Lencse Máté

2. hely: Balaskó Ádám

3. hely: Zsembery Boldizsár

 

U15

1. hely: Radics Milán

2. hely: Hancz Tamás

3. hely: Varga Kristóf

 

WU17

1. hely: Kovács Judit

2. hely: Fischer Fanni

3. hely: Sáry Boglárka

 

U17

1. hely: Árvai Kristóf

 

fotó :B. Kovács Norbert

forrás: hiros.hu