Csapatunk ismét Brac-on fejezi be a felkészülést a 2020-as idényre, hogy megerősödve és önbizalommal telve kezdje el a versenyszezont. Az elmúlt évek során a sziget minden szegletét megismertük, megszerettük. A jó minőségű utak, a minimális autós forgalom és a fantasztikus táj nagyszerű elegye lehet a sikeres idénykezdetnek. A tábor ismét nyílt lesz, tehát szeretettel várunk minden fejlődni vágyó kerékpárost és triatlonistát! 

Azért Brac, mert ezen időszakban itt a legnagyobb a napsütéses órák száma Horvátországban, de a jó minőségű utak, a minimális közúti forgalom és változatos terepviszonyok is ideális lehetőséget nyújtanak a bringások vagy a triatlonisták számára!

Pontosan hol?

A tábor főhadiszállása, egy igazi mediterrán hangulatú, 640 főt számláló halászfaluban, Sutivanban lesz. Innen kiindulva, napi egy vagy éppen kettő edzéssel készülünk fel a 2019-as év versenyeire és kicsit talán az életre is.

Kiknek szól?

Minden kerékpározni szerető sporttársat szeretettel várunk, de egy dolgot mindenképp figyelembe kell venni a jelentkezőknek:

Akár rekreációs, akár sportcéllal vesz részt a táborban, kell, hogy legyen bringás tapasztalata! Vagyis a tábor azok számára ideális és kifizetődő, akik legalább hetente többször bringáztak, kocogtak vagy spinningeltek az elmúlt időszakban.

Természetesen jöhetnek családok is. Ebben az esetben addig, míg a család egyik része az edz, a többiek túrázhatnak, sétálhatnak a faluban, a hegyen, a tengerparton.

Este pedig közös élménybeszámoló és hangulatos, vidám beszélgetések várnak mindenkit.

 

Mivel, hogyan?

Az országúti kerékpár mellett természetesen részt lehet venni montival és trekking kerékpárral is, de lehetőleg slick gumikkal legyenek szerelve. Tartalék gumibelsőt mindenki hozzon magával, a sisak használata mindenkinek kötelező a kerékpározások alkalmával. Egyéb sportruházat és futócipő szintén szükséges lesz. Műszaki segítséget biztosítunk; a mini szervizünk esténként kinyitja kapuit. A sportszakmai iránymutatást Sáfár Tamás, a Kecskeméti ES edzője adja. Az edzéseket és a túrákat szintén Sáfár Tamás vezeti, vagy éppen autóval kíséri, aki igyekszik majd mindenkinek – céljainak és felkészültségének megfelelő – segítséget nyújtani.

A Vidova Gora egy különleges találkozási pont

A tábor 2020.március 9-től 16-ig tart, az ára 78.000 forint/fő

Az ár tartalmazza:

  • 7 éjszaka szállás, 2 és 4 ágyas apartmanokban
  • 6 nap ebéddel
  • szakmailag egymásra épülő, felépített közös országúti edzéseket
  • általános kondicionáló foglalkozásokat
  • az teljesítmények kiértékelését
  • sportszakmai és műszaki segítséget
  • vidám hangulatot

 

Az ár nem tartalmazza:

  • utazás költségét (utazás módja alapvetően saját autóval, saját szervezésben, de természetesen segítünk az összeszervezésben, az autók költséghatékony feltöltésében)

 

Fizetési feltételek:
A tábor díját kettő részletben kell kiegyenlíteni.
1. Átutalással 40.000 Ft-ot legkésőbb 2020. február 21-ig (!) a Kecskeméti Első Sor Sportegyesület 10401165-50526775-  57661002 számú bankszámlájára. Közlemény: “Brac 2020” és a résztvevő neve.

Vagy készpénzben a Veloroom kerékpárboltban (6000) Kecskemét, Petőfi Sándor u.11.

  1. Fennmaradó 38.000 Ft-ot lehet utalni, vagy készpénzben befizetni, legkésőbb 2020. március 6-ig a Veloroom kerékpárboltban (6000) Kecskemét, Petőfi Sándor u.11.

Jelentkezési határidő: 2020. február 21. (péntek)

További információ: Sáfár Tamás, tel.:  06 30 3139957