Nincs pánikhangulat a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt a Kecskeméti Első Sornál. A fejlődés nem állt meg, jól működik az egyesület, kitartó a csapat.

 

– A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt sok minden nem engedélyezett, de a kerékpározás például igen. Mondhatni, hogy jó néhány sportághoz képest szerencsésebb helyzetben vannak? – kérdeztük Sáfár Tamást, a Kecskeméti Első Sor edzőjét.
– Például egy vízilabdázóhoz képest mindenképp. Az is szerencse, hogy nálunk – legalábbis eddig még – ki lehet menni bringázni. Vannak olyan országok, ahol ez sem engedélyezett. A minőségi, az igazán értékes, a verseny közben megtett kilométerek viszont meglehetősen hiányoznak. Valamint nagyon rossz, hogy nem lehet felépíteni egy jövőre néző edzéstervet, nem tudni ugyanis, mikor állunk legközelebb rajthoz.

 

– Mit gondol, mikor?
– Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mindenki a sötétben tapogat. Bátortalanul mondom ki, hogy talán augusztusban. Akkor sem biztos, hogy egy versenyen tekerünk egymás mellett, hanem csak egy közös túrán. De már annak is örülni fogunk.

 

– Tehát jelenleg mindenki egyedül rója a távokat. Miként tudja fenntartani a motivációt?
– Minden héten hirdetek kisebb versenyt, és az győz, aki a legtöbb kilométert megtette. A nyertes pedig apróbb ajándékot kap. Az applikáció segítségével mindent látok. Tudom, ki merre ment, milyen pulzuson, hogyan tartotta a résztávokat.

 

– A legjobbak hány kilométert teljesítenek?
– Hetente hatszáz-hétszáz kilométert, ami már nemzetközi szint. Tehát kijelenthetem, hogy a rossz helyzet ellenére nincs pánik a klubnál. A fejlődés nem állt meg, jól működünk, kitartó a csapat. Nehezebb a helyzet, mint amikor megy az élet a normális kerékvágásban, de nem tehetjük meg, hogy a járványra hivatkozva kifogásokat keresünk és ücsörgünk a számítógép előtt.

 

– A kerékpározás nyári sport. Azonban egy kicsit most olyan a helyzet, mint télvíz idején. Előkerültek a görgők is?
– A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség épp a napokban indítja a Zwift nevezetű, okosgörgőkre kiírt virtuális megméretéseit, amelyekhez bárki csatlakozhat, aki regisztrál. Most azon dolgozom, hogy mihamarabb beszerezzem a görgőket. Nem könnyű hozzájutni ezekhez a drága szerkezetekhez. Százhetvenezer forinttól indulnak azok, amelyeket már mi is tudunk használni.

 

– Mit tud egy ilyen Zwift?
– Egy virtuális világban tekerhetsz egyedül, vagy a világ bármely pontján élő más bringások oldalán különböző terepviszonyok között. Rengeteg eseményt szerveztek már a virtuális térben, az edzésektől kezdve a versenyekig. Nincs ellenszél, de lehet taktikázni, bolyozni. Ha például beállsz valaki mögé, akkor azonnal könnyebb lesz tekerni. Egy ilyen viadal a minőségi, a tényleges versenyt hetven százalékban pótolja.

 

– Nemcsak edző, hanem kerékpárbolt-vezető is. A járvány óta mintha több ember biciklizne. Ön mit tapasztalt?
– Sokan jönnek az erkélyről vagy a kamrából előszedett poros, leeresztett gumijú bringákkal, hogy rakjuk rendbe a járgányt. De olyan is akad, aki hosszú évek után most vesz ismét kerékpárt. Ilyenkor eszembe jut az egyik közösségi oldalon olvasott bejegyzés, mely szerint „A Föld nem öl meg, csak hazaküldött gondolkodni.” Bízom benne, hogy a járvány elmúltával a korábbinál sokkal többen pattannak nyeregbe.

forrás: baon.hu