Nem titkolt szándékunk, hogy egy jól és eredményes működő U23/Elit sort állítsunk fel pár éve leforgása alatt. Ezzel lehetőséget adjunk olyan tehetséges és fiatal kerékpárosoknak, akik a junior korosztályból “kiöregedve” szeretnék folytatni kerékpáros pályafutásukat.Ez az sor lenne a csapat “első sora”, amely jól tükrözné az egyesület céljait, értékeit. Tagjai eredményeikkel és sport iránti alázatukkal példaképei lennének a sportágban felnövő fiatalabb sporttársaiknak.
A szárnybontogatást a 2020. augusztus 23-án elkezdtük a Tokaj-Hegyalján rendezett Felnőtt Országúti Kerékpáros Bajnokságon. A csapatunkat három 20 év körüli kerékpárosunk képviselte: Csorba Bence, Fűzfa Ambrus és Silvester Balázs. Olvassuk, hogyan látták ők a mezőnyt belűről?!
Csorba Bence :
Mezőny OB – az év legfontosabb versenye. Az érettségi évem folytán, a vetélytársaimhoz képest jóval kevesebb, 10ezret alig elérő kilóméterrel indultam rajta. Tudtam hogy jó helyezkedéssel kell majd kompenzálnom az állóképességi erőm hiányát. A távot előző nap rövídítették le zivatarveszély miatt,171km-ről pontosan 153 km-re. Ez pozitívan érintett. Szép kis mezőny kerekedett a pro, worldtour versenyzőkkel, és hatalmas élmény is volt rakni rájuk a kereket, együtt mozogni velük.
A “dimbes-dombos”, a Komlói OB-ra emlékeztető pálya az én reszortom volt. 3 kört kellett teljesíteni egy ~50 km hosszú ~400 m szintemelkedésű pályán. A rajt után egy kis dombra csorogtunk fel, a 50+ fős mezőny 1/3ában sikerült megbújnom. Már az első kör eleje után voltak nagyobb elmenések, nevezetesen Kusztor és két Epronex-es, akik másfél és 2,5 perc között ingadozva nyomták a nyelet a peloton előtt. A második kör közepén az Erdőbényei előtti hosszú avg. 1,5%os völgykapui uphillen, beborult az ég. Lelassult a mezőny. Elkezdtek beszélgetni. Szentpéteri András (Team Novák) kapva az alkalmon megindult. Stevens-ben tekerő Borsos Benedek rakta rá a kereket. 1 mp-s mérlegelés után, én is csatlakoztam a második’ elmenésre. Hátranéztem. Senki se indult meg. Gondolom, gondolták, hogy nem tart soká. De azért raktuk neki, ha szerintem a szökevénytársaim nem is nyélen. Ha előre kerültem, mindig gyorsítottam a tempót ahogy tudtam, de nem tolál maxon, tudva, még csak 65 körüli km van letekerve a távunkból. Endorfinnal töltött el hogy a nagyok’ előtt tekerhetek és külön három motoros kísér minket, miközben a mellettünk robogó kísérő-rendőr néha kiabálva közli: 1:30 perc az elől lévő szökevények!, 2 perc a főmezőnytől… A nagy Bényei lejtő utáni szakaszon kissé lelassultunk. ~25 km szökés után hirtelen hátba vágott minket a mezőny, de nem haboztunk, beálltunk. Legalábbis nekem sikerült, a szökevényársaimról nem tudtam többet. Akkor már javában zuhogott és utána jött célkapu előtti lejtőn egy akkora zuháré hogy le kellett lassítanunk, nehogy a vakság” miatt egymásra essünk. Az utak vályúvá váltak, lefelé megtapasztaltam az aquaplanning jelenséget. Onnantól vigyáztam. Fehér lámpás vonatsorompónál kétszer is megállították a mezőnyt pár percre. Ez számomra frissítés szempontjából jól esett, de hirtelen megindulás nem tett jót a már befeszült lábizmaimnak. De Balázsnak hála nem kellett hátramennem friss kulacsért. A harmadik kör már kész szenvedés volt a lábamnak. A pulzusom, szénhidrátpótlás megfelelő volt, de a lábak készek. Így a rángatást nem is bírták. Leszakadtunk páran egy erőteljesebb dombos megindulásnál, de a kocsisornak és a MÁVnak hála és egy Zengőssel összedolgozva visszatértünk a pelotonra. Rögtön ahogy tudtam, bementem a sűrűjébe, nehogy megismétlődjön az eset. Mégis az egysávos erdei úton Valter Atti felfelé úgy megrántotta, nem bírtam, és sorozatosan előztek meg, míg végül leszakadva találtam magam, előttem nem sokkal csapattársam, Balázs. Tőle tudva a szökésem alatt Ambrus csapattársam is lemaradt. Ismételten egy Zengőssel segítettünk ki egymást a bajtól, szerintem körülményekhez képest szép tempót diktálva. 30.ként szeltem át a Mádi célkaput. A begörcsölt combjaim következtében, arcomon szenvedéssel, de belül széles vigyorral hogy sikeresen abszolváltam. Még, egy nem kicsi, végül sikertelen ún. szponzori” szökés fáradalmait letudva, elfogadva is. 6,5 perccel a bajnok, Filutás, és pontosan 3 perccel Balázs mögött.
Fűzfa Ambrus:
Jó volt a felkészülés, mindenünk megvolt kb, csak egy kis konyhát hiányoltam, ahol tudzunk volna tésztát főzni..😪
Rajt kellemes volt, mentek kis lószok, szerencsére a döntött úton sem volt nagy a tempó. Sajnos a vihar picit megzavart, és egy elég szar helyen, amikor épp a mezőny hátuljában voltam kifújt a szél.. Sok meló Mátéval, és Green Riders sráccal, haladtunk rendesen, dehát hárman felérni nem volt könnyű ezért rászóltam a MÁV-ra hogy ugyan küldjenek már egy vonatot a mezőny elé. Így is történt, felértünk. Következő alkalommal a vizes lejtőn szakadtam le, motivació ?, aztán amikor a bicó csere után a leszakadókat megelőző Dina Macit megpillantottam, bevágtam mögé a kerekem, és az ő 350 wattja mögött stéhereztem majdnem egy órácskát. Jófej volt, de az emelkedőn már nem bírtam a tempót, megrogyáseléhezés. Begurulás a célba kb 17p hátránnyál.
Köszi Tamás a segítséget, tanultam a hibáimból úgy érzem, legközelebb remélem nem fordulnak elő.
Sylvester Balázs:
Nagyon vártam már ezt a versenyt, mert számomra ez volt az első igazi, komoly országúti mezőnyverseny. Előzetesen az volt a cél, hogy menjünk végig, tudtam, hogy az erőm megvan hozzá, így ehhez tartottam magam. Egy kis változtatás után 3 nagy kört kellett teljesítenünk a dimbes-dombos, nagy emelkedőket nem tartalmazó pályán, a mezőnyben pedig mindenki itt volt, aki számított, tehát izgalmas versenynek néztünk elébe. A rajt után rögtön igen nagy tempóban haladtunk, ahogy várni lehetett, mentek a próbálkozások. A 11 fős Epronex ellen a konti-prokonti-worldtour versenyzők összefogva próbáltak dolgozni. Voltak kisebb elmenések, de az első kör végére a főutas szakaszra már újra együtt volt a mezőny, viszont itt nagy oldalszél fújt be, nagyon figyelni kellett. Fokozta az izgalmakat, hogy a verseny 2. körében elkaptunk egy zivatart, miközben esett alig lehetett látni. Nyilván az út is nagyon csúszóssá vált, illetve nagyon figyelni kellett, mert hatalmas pocsolyák keletkeztek az úton, és a kátyúkat sem lehetett látni, mivel befedte őket a víz. Sajnos bemelegítés közben defektet kaptam, ki kellett cserélnünk a hátsó gumim, az új gumi pedig nagyon csúszott a kanyarokban, emiatt többször is hátrányba kerültem lefelé a vizes úton. Érdekes volt, hogy a verseny során háromszor is meg kellett állnunk vasúti forgalom miatt, mialatt természetesen nagyjából mindenki felért a mezőnyre, aki addig leszakadt. Közben kialakult egy háromfős elmenés is, így kicsit nyugodtabbá vált a mezőny, minden rendben ment, jól éreztem magam, így kezdtük meg az utolsó kört. Ez után megfogtuk a szökevényeket, számítottam rá, hogy az erdőbényei emelkedőn el fog kezdődni a tűzijáték. Így is lett, nem sokkal az dombtető előtt leakadtam, amikor Valter Ati meghúzta a sort, kb 20an mentek el vele. Innen nagyjából 20-25km lehetett még a célig. Lefelé megpillantottam magam előtt további leszakadókat, tudtam, hogy életem árán is, de fel kell érnem rájuk. Sikerült is, így 8an alkottuk a második csoportot (csak hogy pár nevet mondjak: Kusztor, Vas,Szathmáry, Szentpéteri), velük haladtam a célig, végül 3:40et kaptam Filutástól, 22. helyen értem be.
Elégedett vagyok magammal, elvégre ez volt az első rendes országúti versenyem, szóval talán van remény 🙂
fotó: bringasport.hu és NyKSE facebook