Remekül szerepeltek az MKB Cycling Team kerékpárosai vasárnap Szabadszálláson, a saját rendezésű versenyen. U15-ben Szigeti-Kovács Benjamin, U17-ben Radics Milán aranyat, U19-ben Szőllőssy Ádám ezüstöt szerzett, de Master4-ben is összejött a második hely, Hajagos Istvánnak köszönhetően.

Négy országból 40 csapat és 144 versenyző állt rajthoz vasárnap Szabadszálláson. Innen rajtolt a II. Kun Kör országúti mezőnyverseny, mely a Szabadszállás-Kunszentmiklós-Kunadacs-Szabadszállás körön zajlott.

Már négy évvel ezelőtt, az I. Kun Körön is kiderült, nem csak a hegyek tudnak meglepetést okozni, hanem az Alföldön síkja is. A rendkívül nehéz, rázatókkal tarkított nyomvonal, az állandó erős szél megdolgoztatta a legedzettebb kerékpárosokat is. Az MKB Cycling Team által vasárnap megrendezett eseményen mindenkinek keményen meg kellett küzdeni a helyezésekért.

Az MKB Cycling Team utánpótlás versenyzői is remekül helyt álltak, utánpótlásban két aranyat és egy ezüstöt szereztek. U15-ben Szigeti-Kovács Benjamin, U17-ben Radics Milán állt a dobogó legfelső fokára, U19-ben pedig Szőllőssy Ádám második helyezésének örülhetett a kecskeméti alapítású csapat.

A kecskemétiek frissen alakult, tapasztalt (országos bajnokokat, válogatottakat is felvonultató) U23-as sora is éremesélyesként állt rajthoz. A verseny remekül indult számukra. Kiválóan összedolgozva haladtak a mezőny elején, azonban egy elgurult kulacs miatt bukás történt, melybe a csapat tagjai is belekeveredtek. emiatt sajnos is kiszállni kényszerültek. A többiek tovább küzdöttek a rendkívül erős mezőnyben, de sajnos így a győzelmi remények már az első kör után szertefoszlottak.

– Négy év után sikerült újra országúti kerékpárversenyt rendezünk. Nagyon örülünk neki, hiszen nem csak ezt a sportot imádjuk, de ezt a gyönyörű alföldi tájat is, melyet mindig szívesen mutatunk meg a hozzánk érkező sportolóknak, kísérőknek, szurkolóknak. Jó érzés volt, amikor a végén több csapat képviselője odajött hozzám, és gratulált a versenyhez. Elmondhatom, hogy a II. Kun Kör mind távban, mind nehézségben nemzetközi színvonalú volt. Ami pedig az MKB Cycling Team-et illeti, a csapat az új névvel és az erős háttérrel nagyon szépen beépült az élvonalba, immár, mint versenyszervező is – mondta Sáfár Tamás, az MKB Cyling Team elnöke, a II. Kun Kör szervezője.

A szabadszállásiak nagyon kitettek magukért, remek házigazdái voltak ennek a nemzetközi versenynek. Darabos József polgármester, Szabadszállás önkormányzata, az önkéntesek segítsége és mindenki példaértékű hozzáállásának köszönhetően sikeres és színvonalas versenyt sikerült rendezni.

– Amikor Sáfár Tamás megkeresett bennünket, hogy felénk hozná a II. Kun Kör útvonalát, azonnal igent mondtunk, és felajánlottuk a segítségünket. Amint kiírtuk közösségi oldalunkra, hogy önkénteseket várunk, sorra jöttek a jelentkezők, aki az első pillanattól az utolsóig aktívan kivették a részüket. Bevallom, nem gondoltam, hogy egy ilyen nagy méretű, színes esemény részesei leszünk, de az első meglepetés után már tovább is gondoltuk a dolgot. A következő Kun Kört is szívesen vállaljuk, és beépítve a tapasztalatokat még több élménnyel gazdagítjuk a hozzánk érkező versenyzőket, kísérőket szurkolókat – emelte ki Darabos József, Szabadszállás polgármestere. Hozzátette: nagy köszönet illeti Kunszállás és Kunadacs vezetését is, akik szintén fontos szereplői és segítői voltak az eseménynek.

Az érmeket és a díjakat Dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Deák Gábor a ZÁÉV Zrt elnőke adta át.

Fotók: Vígh Attila