Fehér trikó és összetett harmadik hely az U23-ban Székelyföldön, U19-es bronzérem Belgrádban, és egy abszolút 1. hely itthon, a Brigetio Országúti Mezőnyversenyen. Remek csapatmunka, kiváló eredmények egy héten belül, három országban, igen komoly nemzetközi mezőnyben. Sikeres volt az elmúlt hetünk!

 

Az elmúlt héten ismét két nemzetközi versenyen álltunk rajthoz U23/ Elit sorunk a XVII. Székelyföldi Országúti Kerékpárversenyen (Tour of Szeklerland) szerepelt, ahol kiváló teljesítménnyel hívták fel a csapatra a nemzetközi figyelmet a srácok. Az Árvai Kristóf, Forró Lajos, Orosz Bálint, Pápai Ádám, Sidló Dániel, Fejes Gábor alkotta csapat az ötnapos megmérettetésen közel 700 kilométert tekert. A rendkívüli csapatmunkának köszönhetően Árvai Kristóf egy napig viselhette a legjobb U23-as versenyzőnek járó fehér trikót, több mint ötven bringás közt. Ő lett a verseny végén a csapat legjobbja, aki a magyarok versenyében 2. lett, az U23 összetettben pedig dobogóra állhatott, és átvehette a bronzérmet. A kiváló eredményhez minden csapattag hozzájárult, hiszen hatalmas munkát végeztek, hogy Kristófot a legjobbak között tudják tartani síkon, hegyen, szélben.

A versenyen, melyre csapatunk mellett csak egy magyar egység, az Epronex Hungary kapott meghívást, nagyon komoly nemzetközi csapatok, nemzeti válogatottak is rajthoz álltak Székelyföldön.

Ugyanezen a héten rendezték az 51. Belgrád Trophy UCI 2.1-es kerékpárversenyt, ahol szintén igen komoly nemzetközi mezőnyben szerepelt junior sorunk (Erdős Gergely, Radics Milán, Dobai Dávid, Szöllőssy Ádám, Anda Attila).

Első nap került sor az időfutamra, ahol Erdős Gergely szerepelt legjobban közülünk, megszerezve a negyedik helyet. A második napon rendezték a mezőnyversenyt, ahol – a feladatot tökéletesen teljesítve – megállás nélkül támadták a mezőnyt a srácok. A 20. kilométer környékén Erdős Gergelynek sikerült bekerülnie a szökésbe, a többiek pedig hátul „pihentek”. Az elmenést, nem sokkal a befutó előtt, elkapta a mezőny, és az addig jól megbújó és kiválóan helyezkedő Radics Milán a végső sprintben megszerezte a harmadik helyet.

Hétvégén az Elit mezőnyben induló Forró Lajos koronázta csapatunk teljesítményét, amikor megnyerte a VIII. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt abszolútban. A hosszútávon (100 kilométer, 473 méter szint) elért siker egy nagyon komoly és érett csapatmunkának köszönhető. Lalit keményen támogatták csapattársai, az utolsó hegyig Orosz Bálint vitte el a csoportot. Ugyanezen a versenyen dobogóra állhatott Dobai Dávid (U19) is, aki bronzérmet szerzett, de nagyot ment Szöllőssy Ádám (U19) is, aki 4. helyen ért célba.

Sáfár Tamás, csapatigazgató értékelése:

„Az MKB Bank Cycling Team évről-évre építkezik, idén azt a célt tűztük ki, hogy a nemzetközi porondon is sikereket érjünk el, és a csapat jól látható tagja legyen a nagyon erős nemzetközi mezőnynek és versenyeknek. És ezt most, egy időben, két helyen is sikerült megvalósítani. Külön örülök annak, hogy a csapatmunka nagyon szépen és éretten működött Székelyföldön és Belgrádban egyaránt. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az a megtiszteltetés érte csapatunk junior sorát, hogy elindulhat a szerdán kezdődő One Belt One Road junior világkupán. A többnapos versenyt Nyíregyházán és környékén rendezik, egy időfutam mellett két hosszú és nagyon nehéz mezőnyverseny várja a srácokat.”